Az már nem én lennék

(Elisabeth szólója - I. felvonás)

Ne kívánd, hogy játsszam a nőt,

aki jól nevelt.

Ne kívánd, hogy tudjam a módit,

s az illemet.

E példás kis udvartöltelék,

az már nem én lennék.

Ha repít a trapéz,

ha elbír a vékony jég,

ha szeszély a veszély,

az csodás az álomszép.

De értsd meg ha nem kockáztatnék,

az már nem én lennék.

Ha óvnál a bajtól épp az lesz a baj.

Hogy nyűg lesz csak rajtam a lét.

Mint sólyom úgy szállok majd más táj felé,

ha béklyóz a kényszerűség.

Ha leszól egy csillag, ha elhív én elmegyek.

A világ, a hazám, a felhők, a mesterek.

Ha tudást csak könyvekből vennék,

az már nem én lennék.

És taszít ha tolong sok kegyenc,

sok esdeklő és riaszt ha les rám és öröm ha egy sem jő,

kit nem bánt e barbár csőcselék,

már nem én lennék.

És elveszthetsz hidd el,

ha börtönbe zársz a fészkedből elszállok én.

Hogy megtarthass az kell,

hogy hadd higgyem már az élet mit élek, enyém!

Egy társ kell egy barát,

ki megvéd, ki átölel,

ki megért ki megvéd, ha vigasz vagy tréfa kell.

De hagyja , hogy éljek szabadon, mint a lélek,

mert így vagyok, csak Én!

Csak én!

Nyisd ki, Elisabeth!

(Ferenc József, Elisabeth, Halál – I. felvonás)

Ferenc József:Elisabeth, engedj be, Drágám!

Vágyok Rád, férjed volnék.

Jó volna együtt…

Szőrnyű nap volt ma ez

Csupa válság

Jó volna végre oldaladon

Nem bírok már a franciákkal,

Államcsőd zavar forradalom

Jön a tífuszjárvány, ezrek lesznek árván

Gyere, engedj végre!

Vágyom a biztos, csöndes révbe

Akarom, így vigyázz ma rám

E vágytól tiszta éjszakán

No, nyisd ki, hát!

Miért kell itt várnom?

Te legyél, ki megsegít!

Elisabeth!

Elisabeth:Az igazihoz,

a jóanyádhoz,

csak menj oda hát,

ha ő a fontos…

Ferenc József: Szívem!

Elisabeth: Ne kérj most!

Ferenc József: Mit követtem el?

Elisabeth: Engednéd, hogy Rudolfot bántsák?!

Ferenc József: Ki bántja Őt?

Elisabeth: Mindent megtudtam én,

anyád átadta Őt hülye káplároknak…

Ferenc József: Ez neveltetés!

Elisabeth: Ő gyengécske még,

hát döntöttem én:

nem tűröm többé ezt,

válassz hát:

Anyád vagy én!

Szabályos ultimátumot fogalmaztam.Ha nem akarsz elveszíteni, akkor teljesíted!

Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveltetéséről!És mostantól kezdve én döntöm el, hogy mit teszek!Olvasd el az írást, és döntsd el végre: Anyád vagy én!

Most pedig hagyj magamra!

Halál: Elisabeth!

Aggódnod nem kell!

Pihenj meg karomban, hát!

Jöjj Drága Úrnőm!

Jöjj, szakíts a harccal!

Egy más világ majd megvígasztal.

Meglásd, ott szép, új korszak jő,

valódibb ott a tér, s idő

Elisabeth, Elisabeth!

Jöjj, édesem!

Elisabeth: Nem, hisz élni vágyom!

Rövid a lét, hát miért ne fájjon?

Szabadnak lennem úgy lehet,

Ha bevetem szépségemet

Menj!

Nem kellesz még!Nem hívlak még!

Menj!

Az már nem én lennék - Repríz

(Elisabeth, Ferenc József, Halál - I. felvonás vége)

Ferenc József: Hogy szóljak egy szót csak, te legyőztél kedvesem.

Ha nem vagy az enyém, én úgy érzem szétesem,

Hát kérjél, és én máris megteszem!

Csak el ne hagyj engem!

És legyen, te nevelhetsz Rudolfból férfiút.

Csak ne bánts, mert megöl, ha viszályból nincs kiút!

Csak mondd, mondd, hogy mit segítsek még!

Én bármit megtennék.

Az országlás, kormányzás színház csupán,

Ott éreznem mit sem szabad,

De színházat nem játszom véled tovább,

Hisz sírok, hogy enyém maradj!

Elisabeth: Ha megért egy barát, az felér most bármivel,

Én megyek, ha viszel és vagyok, ha bármi kell,

csak ne kérd, hogy úgy éljünk, mint rég.

Az már nem én lennék.

Ha megért egy barát, az felér most bármivel,

Én megyek ha viszel és vagyok, ha bármi kell,

De ne zárj be kérlek, az nem volna élet,

Az már nem én lennék.

Halál: Mit szépnek látsz ma még,

Az holnap már nem létezik.

Eltűnik bármiképp az idő nékem dolgozik.(…)

Gyere légy enyém!

Ferenc József: Elisabeth!!

Mama, hol vagy?

(kis Rudolf, Halál – II. felvonás)

Rudolf: Mama? Mama!

Mama, mondd hol vagy?

Nélküled fázom…

Merre lehetsz?

Hol az ölelés?

Azt mondják,

hogy túl sok a dolgod.

Miért nem vagy itt?

Miért nem mesélsz?

Mama, ha nem jössz,

nem jön az álom.

Árnyakat látok a falakon.

Sírok, s nincsen aki most ideül.

Mama, miért hagysz egyedül?

Halál: Hisz úgysem hall.Kár hívnod őt!

Rudolf: Ki vagy te?!

Halál: Egy jóbarát.Ha kellek majd, visszajövök…

Rudolf: Maradj!

Halál: Csak bátran hívj!

Rudolf: Én sose félek, hős tudok lenni.

Összeszedem magam,

hogyha kell

És egy macskát már ki is nyírtam…

Ez durva világ

Gyilkos egy hely!

Jaj, Mamácska

Oly jó ott lennem nálad!

Bárhova mész, sose viszel el!

A sok rossz árnyék mind ide gyül…

Mama, miért hagysz egyedül?

Ma nagyot nőtt az árnyék

(A Halál, Rudolf – II. felvonás)

Halál:

Jó, hogy végre szólhatunk! Lásd,
jó, hogy újból látjuk egymást,
hisz ismersz! Ugye ismersz?

Emlékezz, mint apró gyermek -
arra kértél, ígérjem meg,
hogy többé el se hagylak!

Rudolf:

Nem feledtem én a képet -
féltem én, s te mindig mondtad,
eljössz, mikor hívlak téged!

Halál: No lásd, segítek én!

Együtt:

Ma nagyot nőtt az árnyék,
de az őrült világ nem lát már!

A patkányfogó jár még,
megy a tánc az arany borjúnál!

Ma nagyot nőtt az árnyék -
ez a vége már, az éjfél közel jár!

Rudolf:

Fáj, hogy kezem meg van kötve,
hisz látom én, hogy mint megy tönkre,
mint zuhan a pusztulásba az élet -
fáj és félek!

Halál:

Nincs is ennél néked rosszabb,
hiszen tétlen kell most nézned azt,
hogy Földed elkárhozhat!

Rudolf: Ez nekem nagyon fáj!

Együtt + Haláltáncosok:

Ma nagyot nőtt az árnyék,
jön egy újabb kemény költemény!

Az ördögcsapda jár még,
de az ember vak, s így nincs remény!

Hisz fölé nő az árnyék -
közel már a vég,
hát mért nem kiált még?

Halál: Mi fog vissza hát?

Hatalom kell neked!

Ragadd meg hát!

Tedd önvédelemből!

Rudolf: Mily tett!

Együtt + Haláltáncosok:

Ma nagyot nőtt az árnyék,
jogos önvédelem már, csak lásd!

Hisz tudjuk, kész a játék,
s e népség ebből mit sem lát,
hisz fölé nő az árnyék -
császár légy, Rudolf,
s a végzet elé vágj!

Bennem mint tükörben

( Rudolf, Elisabeth - II. felvonás)

Rudolf: Hány év múlt el

Úgy bíztam, hogy tán szólsz hozzám

Vártam csak én,

Hívószó jön a csend után…

Mondd, miért féltél?

Mert egyformán elvágyunk, lásd!

Túl terhes nékünk, csúf ellenségünk

e romlott, e szédült világ.

Bennem mint tükrödben

Láthatnád újra önmagad

Akkor tán értenéd:

szavak mit el nem mondanak!

Ellöktél durván,

tükör az, mit bennem gyűlölnél!

Vágynék te rád,

Ám vágyam hozzád el nem ér

Nézek csak rád,

Bálványt látok, egy kősziklát

Már meg sem látsz!

Azt hittem a látszat csal

Száz jelzést adtam,

hogy értsd meg, baj van,

de köztünk már szilárd a fal.

Kérlek, hogy nézz le rám!

Képmásod miért nem látod már?

Akkor tán mondanám,

Akkor tán éreznéd, hogy fáj!

Elisabeth: Mit kívánsz tőlem? Mi bánt? Miért jöttél el?

Rudolf: Anyám, hogy óvjál!

Úgy érzem, itt a vég,

el kell, hogy váljak, nincs mentség.

Jó hírem tönkrement,

botrány lesz most már mindenképp.

A pápát kértem, de a válást ellenzi apám.

Te segíthetsz még talán,

feleségem nyűg csak vállamon.

Az udvar átok rám: ez a vég, hát légy te oltalom!

Ó könyörgök én! Járj közben, kérlek! Atyám is hallgat rád…

Elisabeth:  A császárt én már rég elküldtem.

Nem kérnék tőle semmi ügyben.

Nem kérném őt, nem kérném érted sem!

Rudolf: Így hát, cserbenhagysz?

Sirató

(Elisabeth, II. felvonás)

Rudolf! Jaj hol vagy?

Hallasz e engem?

Látom, hogy rám hasonlítottál…

Cserben hagytalak, hogy könnyű legyen

Bocsásd meg, fiam nekem

Az én bűnöm, az én nagy hibám!

Úgy ölelnélek, mégegyszer téged

Ne bánthasson minket a világ…

Késő, nem engedi már a Halál

Megbüntettél, itt hagytál…

Zsófia: Ennél több már úgysem veszhet

Szép jövőnkből semmi sincs már!

Rudolf szívét összetörted!

Miért is voltál túl jó, túl lágy…

Elisabeth: Jöjj hát, Halál!

Ne hagyd, hogy várjak!

Elég volt a szenvedés

Jöjj válts meg hát!

Te jó Halál!Te átkozott!

Jöjj, ments meg már!

Halál: Késő, nem kellesz így!

Így nem!

Nem kellesz, menj!

Menj!

Az új kollekcióm

(Lucheni, II. felvonás)

Az új kollekcióm

A réginél is népszerűbb

Hisz príma áru mind!

De főleg itt e képek

A gyászoló anyával,

ki sűrű könnyet hint

A szívre úgy hat ez

A bánat és e gyászos érzemény,

Hogy kezded hinni már,

Az, ki nagy hatalmat bír,

A mélybe könnyen hull szegény.

Ha más vagy mint az átlag,

Az élet fájni fog

Ám ez ócska bölcselet csak,

Sőt, úgy is hívhatod:

Giccs! Giccs!

A szép Elisabeth,

amint csak módja nyílik,

rögtön útrakel

A férj nyomán jár,

De mindhiába űzi Sisi-t,

Úgysem éri el

A Császár attól félt,

Hogy végleges a büntetés talán

De enged lám a nő,

És csak összejönnek ők egy holdas éjszakán…

Mint két gálya

(Ferenc József, Elisabeth – II. felvonás)

Franz Joseph: Tudod, miért jöttem

Elisabeth: Nem. Bár sejtem.

Franz Joseph: Gyere haza, Sisi! Mi ketten összetartozunk.Én még mindig így gondolom. Szeretlek!

És azt beszélik, hogy szerelem minden sebet begyógyít…

Elisabeth: Szívünkben érzés, meg erő – de van, mit meg nem old.

Erős a hit – de látod, minket fel nem old!

Vártunk tán csodát – ám de már, nincs miért.

Közös út, ha volt is egykor, véget ért.

Mint két gálya éjnek tengerén

De a sorsunk már más,

Arra mész te, s erre én

Épp csak összesodort az ár,

De a sors az elválaszt már.

És nincs kiút, és nincs már több remény.

Franz Joseph: Ha mindig túl nagyra törsz - úgy az keveset se ér

Elisabeth: Tán te vagy kishitű

Franz Joseph: Egymásra jól vigyáznunk – csak az legyen a cél

Elisabeth: Milyen roppant egyszerű

Együtt: Próbáld meg egyszer

<SPAN style="FONT-SIZE: 9pt; COLOR: #993366; FONT-FAMIL