Darabok : Tévedések vígjátéka (Nyíregyháza) |
Tévedések vígjátéka (Nyíregyháza)
2006.01.02. 21:20
Két ikertestvér bolyong a világban úgy, hogy nem tud a másikról, pontosabban kétszer két ikertestvér, hiszen a szolgák is ikrek, szóval ők is ugyanabban a cipőben járnak, mint gazdáik...
1999. december 18. WILLIAM SHAKESPEARETÉVEDÉSEK (VÍGJÁTÉKA)vígjáték Fordította: Nádasdy Ádám Zene: Dévényi Ádám
| PANTHUS, DÉMON KIS- ÉS NAGYKERESKEDŐ, KÓBOR ANTIPHOLUS BARÁTJA |
|
RÓBERT GÁBOR |
|
|
|
| DR. KOPOLTYÚ, OKLEVELES EXORCISTA, A DÉMONOLÓGIA DOKTORA |
|
MOLNÁR CSABA |
|
|
|
| LUCA, SZAKÁCSNŐ, EFEZUSI DROMIO FELESÉGE |
|
VARGA ILDIKÓ |
|
|
| |
Valamint Efezus népe:
Ágoston Balázs, Benkei Krisztián, Blahota Gábor, Cseke Szabolcs, Cserhalmi Lajos, Futkos Attila, Gyuris Tibor, Harsányi Zoltán, Illés Péter, Kameniczky László, Kováts István, Marosi Arnold, Szántó Sándor,
Zub Ferenc
|
|
| Díszlet: ENDRESZ ÁGNES SIMON BALÁZS |
| Jelmez: KÁRPÁTI ENIKŐ |
| Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA |
| Báb: BODOR JUDIT |
| Segédrendező: LENCSÉS ISTVÁN |
| Rendező: SIMON BALÁZS |
A darab:
Két ikertestvér bolyong a világban úgy, hogy nem tud a másikról, pontosabban kétszer két ikertestvér, hiszen a szolgák is ikrek, szóval ők is ugyanabban a cipőben járnak, mint gazdáik. Egyszercsak kereszteződnek az utak, összekuszálódnak a szálak, mindenki mindenkit mindenkivel összetéveszt, nem tudni, ki kerül nagyobb bajba...
Az előadás:
 ...Simon Balázs kedvesen infantilis Shakespeare-rendezését Tévedések (vígjátéka) címmel játsszák (egyesek szerint a cím öngól, de legalábbis olyan magas labda, amelyet már nem is illik leütni). Az előadás valóban nem tartozik a „fősodorba”, szerényebb teljesítménynek számít a Móricz Zsigmond Színház híressé vált produkciói közt, de a jó hangulatú fiatal gárda s különösen Horváth László Attila játéka csillapítja a sokszor erőltetett átigazítás, a vérszegényebb poénok, a rétestésztaként nyúló betétjelenetek miatti csalódást is. Endresz Ágnes diplomamunkája nyomán mesebeli táj képződik a lejtős, mozaikos padlón, amely alól különös élet türemkedik fel a csapóajtókon át: a kívülről jött vándor számára elvarázsolt világként tárulnak fel Efezus seftelőkkel, hetérákkal, korrupt köztisztviselőkkel és egymástól elkeveredett ikerpárokkal gazdag tájai, s a démonokkal hadakozó professzor magával az ördöggel – illetve annak sikert arató bábváltozatával – is találkozik, mi több, birokra kel. A rötyögtető móka-bóka során kibogozódó ikerrejtélyeknél is nagyobb fejtörést okoz azonban az előadás befejezésére ráerőltetett rendezői komorulat, melynek indítékára lapzártáig sem sikerült rájönnöm.
Népszava, 2000. II. 29. – Magyar Judit Katalin
...Lényegét tekintve mélyen korszerű ez a nem aktualizált előadás. Az érthetetlenné, értelmetlenné váló világra való örök reagálás a babonás magyarázatok és csodás panáceák keresése, s ez manapság sincs másképpen. A megmagyarázhatatlan jelenségek okaként a darab hősei megtalálják az ördögöt (egy kis vörös bábkrampuszt), hogy rajta verjék el a port. A valóság azonban nem engedelmeskedik, a krampusz diadalmaskodik.
Ezek után persze a kibontakozással, a racionális magyarázattal és végül az idillel nem is nagyon tud mit kezdeni a rendező. (Befejezésül bejön a kereskedő, aki vissza szeretne térni útitársaival hazájába, s minthogy nem leli őket, tanácstalanul kérdezi néhányszor: most mi van?) No, meg azt is nehéz megoldani, hogy az ikreket végig ugyanazok a színészek játsszák, s így a végén önmagukkal kellene találkozniuk. Simon Balázs azonban nem bíbelődik hasonmások keresésével, hanem a végső jelenetben mindkét színész kibújik a szerepéből, a színpad két oldalán mintegy szinkronszínészként mondják a szövegüket, miközben jelmezükben két-két statiszta játszik a többiekkel. Így végül az ikrekből hármat-hármat láthatunk. De ezekből alighanem csak egy-egy a valódi, mégpedig éppen a két harmadik, akik ekkor már nincsenek benne a játékban; a két színész, aki a két, illetve négy alak, jellem lényegét, lelkét hordozta, de a lélek a nagy kavarodás, a sok tévedés elmúltával mintha kiszállt volna belőlük. Szép gondolat: csak a drámában, a tragédiában, a bonyodalmak szövevényében élünk igazán, a köznapi boldogság vagy legalábbis békesség puszta báblét.
A látvány, a játéktér, Endresz Ágnes főiskolás diplomamunkája híven ábrázolja a kiszámíthatatlan, mesés-babonás világot. A színpad görbén lejt, padlója tele van ajtókkal. Bárhonnan bárki előbukkanhat. (Egyszer el is játszanak azzal, hogy a hitelező nem engedi ki adósát a napvilágra.) Az efezusi Antipholus házát mozgatható paraván jelzi, melyet két atlasz (?) hordoz, forgat, jelezve külső és belső váltakozását; ők egyébként a kapu mellett heverésznek, s olykor unalmukban a játékba is avatkoznak. A játszókat Kárpáti Enikő öltöztette keleties ruhákba. Azt a feladatát, hogy az ikerpárok tagjai mégis megkülönböztethetők legyenek, vagyis a néző felfogja, mikor melyik Dromiót, illetve Antipholust látja, maradéktalanul teljesítette. Így csak az nem egészen érthető, hogy a többi szereplőnek miért nem tűnik fel, hogy mindig más ruhában térnek vissza, mint amilyenben elmentek.
Hogy a keserű filozófia, az ördögűzési pankráció közepette bölcs és szórakoztató humor is megjelenik, az főképp néhány karakteres színészi alakításnak, illetve a jellemek átgondolt rendezői értelmezésének köszönhető. A két Antipholust Egyed Attila játssza, együgyűen elkerekedett szemmel rácsodálkozva a képtelenségekre, és határozottan megkülönböztetve a jámborabb és a csibészebb testvért. A végső jelenetben pedig, kilépve mindkét szerepből, határozottan bölccsé lesz. Horváth László Attila a fanyar, keserű bohócok ősi eszköztárát remekül mozgósítva adja a két Dromiót. Ő nem csodálkozik semmin, számára minél képtelenebb a világ, annál inkább egybevág a tapasztalataival. Mindkét szerepben urával haverkodó és kiszolgáltatott, mindig megvert szolgaként egyaránt fatalista. Égeon szerepében Koblicska Kálmán arcán hordja egy élet minden szenvedését, hitelesíti mindazt, amit elbeszél. Avass Attila hercege egyszerre ostoba, jóindulatú és bölcs kamasz. Sándor Júlia egy jólétben elkényesedett asszony féltékenységét jeleníti meg, Szabó Márta remekül játszik el egy nőmozgalmi kékharisnyát, akit megkísért a szerelem, Kövér Judit kurtizánja a megtestesült amorális ártatlanság, aki nem vétkezhet, mert nem tudja, mi az erkölcs, következésképpen azt sem, hogy mi a bűn – akár ellene követték el akár ő követte el mások ellen.
Színház, 2000. IV. – Zappe László |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
