Darabok : Titus Andronicus avagy hogyan legyünk terroristák? (Nyíregyháza) |
Titus Andronicus avagy hogyan legyünk terroristák? (Nyíregyháza)
2006.01.03. 11:32
Kusza? Én úgy mondanám, hogy sok minden történik benne, és ha nem is mindig feltárt a történések rendszere...
1991. december 6. DÜRRENMATT, WILLIAM SHAKESPEARETITUS ANDRONICUS AVAGY HOGYAN LEGYÜNK TERRORISTÁK?Fordította: Eörsi István Lévay József Vajda Endre
TITUS ANDRONICUS |
|
MEGYERI ZOLTÁN |
|
|
|
A DOHÁNYZÓBÓL VALAKI |
|
TÚRÓCZY IZABELLA |
|
|
| | Továbbá Lencsés József, Túróczy Szabolcs, Gyuris Tibor, Joó Gábor
|
Díszlet-jelmez: AMBRUS MÁRIA m.v. |
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA |
Rendező: ZSÓTÉR SÁNDOR |
A darab:
Titus Andronicus nem tartozik Shakespeare kanonizált darabjai közé. Bár nagy a kísértés, most mégsem kezdek el arról elmélkedni, mit is jelent egy mű kanonizációja. Helyette leírom a tényeket: a Titus Andronicus szerzősége vitatott, keletkezési időpontja szintén, de azok az irodalomtörténészek, is, akik végül elfogadják Shakespeare szerzőségét és az 1594-es keletkezési dátumot, kertelés nélkül leírják, hogy a darab kusza, a jellemek kibontatlanok, a cselekmény indokolatlanul hemzseg a vérfagylaló jelenetektől és tulajdonképpen olyan, mintha egy kezdő ujjgyakorlata lenne. Bár nem tartom Shakespeare legjobb darabjának, mégsem értek egyet a Titus Andronicust illető fenti vádakkal. Kusza? Én úgy mondanám, hogy sok minden történik benne, és ha nem is mindig feltárt a történések rendszere, mégis, az egyik esemény másikra következése soha nem enigmatikus. Nem részletező? Valóban nem az, ám a nagyvonalúsága nem haszontalan; egy hatalomváltás erőviszonyai válnak láthatóvá. Rémdráma? Erről van szó. Akár rémtörténetnek is tekinthetjük az emberek együttélését.
Az előadás:
…Mivel igyekszem pontosan leírni, amit érzékeltem, ki kell térnem arra is, hogy mindebbe a következetességakarásba szorult némi makacsság, valamiféle dafke. Nemcsak a látvánnyal kapcsolatban éreztem így, hanem az előadás egészével. Mintha védekezésbe (vagy éppen támadási készenlétbe) kényszerülne, ami más, ami eltérő. Persze érthető ez a gesztus, mégis némiképp zavaró. Eltereli a figyelmet a játékról. Kiemeli az előadást a saját közegéből és színházszociológiai kontextusba emeli, ami viszont jóval érdektelenebb tárgy, mint az előadás maga. Azáltal, hogy leírom mindezt, persze túlzok is kissé, mégis inkább ezt teszem, mintsem hallgatok róla. A makacsság eme jelenléte még egy fontos dolgot kiemel: az alkotók bizonytalanságát. Az eltérés, a másság még nem természetes nyelv itt, hanem erény. Pedig annak, aki biztos saját rendezői jelrendszerében, nem lehet semmi ennél magától értetődőbb. A magát ismerő, magában bízó társulat számára nincs más nyelv, csak az, amit ő beszél. Az ilyen társulat nem hátat fordít, nem fittyet hány más stílusokra, hanem egészen egyszerűen csinálja a sajátját – a többiek mellett. E mostani nyíregyházi előadás mintha a többiek ellenében történne, és ez a rakoncátlankodás megmosolyogtatja az embert. Mert vissza a már leírt mondathoz: mindent tudunk. Nemcsak a politikáról, de a színházról is. Játszottak és játszanak mások is így színházat. Nem hőstett a nyíregyházi előadás, hanem munka, meglehetősen tisztességesen elvégezve. Színház, 1992. IV. – Orsós László Jakab |
|