Mint két gálya

(Ferenc József, Elisabeth – II. felvonás)

Franz Joseph: Tudod, miért jöttem

Elisabeth: Nem. Bár sejtem.

Franz Joseph: Gyere haza, Sisi! Mi ketten összetartozunk.Én még mindig így gondolom. Szeretlek!

És azt beszélik, hogy szerelem minden sebet begyógyít…

Elisabeth: Szívünkben érzés, meg erő – de van, mit meg nem old.

Erős a hit – de látod, minket fel nem old!

Vártunk tán csodát – ám de már, nincs miért.

Közös út, ha volt is egykor, véget ért.

Mint két gálya éjnek tengerén

De a sorsunk már más,

Arra mész te, s erre én

Épp csak összesodort az ár,

De a sors az elválaszt már.

És nincs kiút, és nincs már több remény.

Franz Joseph: Ha mindig túl nagyra törsz - úgy az keveset se ér

Elisabeth: Tán te vagy kishitű

Franz Joseph: Egymásra jól vigyáznunk – csak az legyen a cél

Elisabeth: Milyen roppant egyszerű

Együtt: Próbáld meg egyszer

És az én szememmel láss!

Akkor tán érthetnénk mégis

majd egymást!

Mint két gálya éjnek tengerén

De a célunk már más,

Arra mész te, s erre én

Épp csak összesodort az ár,

De a sors az elválaszt már.

Mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Elisabeth: Te meg én két gálya éjnek tengerén

De a célunk már más,

Arra mész te, erre meg én

Franz Joseph: Ne bánts, hát!

Ne hagyj el!

Ne dobj el!

Hisz szeretnélek én!

Ne bánts hát!

Ne hagyj el!

Ne dobj el!

A magány nem segít!

Együtt: Kicsit összesodort az ár

De a sors az elválaszt már

Mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Franz Joseph: Ne dobj el!

Elisabeth: No, hidd el, ami elmúlt: nincsen már!

Epilógus

( Bíró, Lucheni, Sztáray – II. felvonás)

Bíró: Mit keresett Genfben, Lucheni?

Lucheni: Meg akartam ölni az orleans-I herceget.De nem jött oda!

Bíró: Akkor miért éppen Elisabeth császárnét?!

Lucheni: Le Journale! Olvastam az újságban, hogy a városban van.

Bíró: Ez mikor volt?

Lucheni:  1898. szeptember 10-én.Egy gyönyörű, verőfényes napon…

Sztáray: Felség! Orvost! Istenem, meghal!

Lehull a fátyol

(Halál, Elisabeth II. felvonás vége)

Halál: A fátyol ím, lehullik végül

Úgy vágytam rád, most indulunk

Ne hagyd, hogy várjak…

Elisabeth: Adj, te nékem otthont!

Szabadíts meg a földi gondtól,

töröld ki létem rossz nyomát,

világítsd át az éjszakát!

Halál: Gyere, hagyd a létet

Együtt: Veled a semmi létbe lépek

Színtiszta tűz leszünk mi már

Örökös égi békénk vár…

Elisabeth: Hol bíztam, hol sírtam,

volt sok könny, meg sok derű

A világ nem értett,

mert magamhoz voltam hű

Együtt: Ha bűn volt, ha enyém, a titok az enyém…

Elisabeth: Mert így vagyok csak én!

Halál: Csak enyém leszel!